A nyári tikkasztó hőséghullámok közepette egy kis, humoros anekdota következzék két egri kötődésű páratlan író barátságának felejthetetlen gasztro pillanatáról.

Bródy Sándor igazi ínyenc hírében állt, sőt főzési tudományáról is ódákat zengtek a korabeli írók, barátok. Nagy kalandozásaihoz azonban elegendő volt egy kis kenyér és persze a hamisítatlan magyar szalonna is. Ezeket az egyszerű, őszinte ám annál ízletesebb étkeket nem más mint Gárdonyi Géza hozta neki Eger városából. Krúdy Gyula úgy emlegette ezt az egri kenyeret mint a legjobbízűt, amit valaha evett. Mikor Gárdonyi Pestre érkezett, mindig hozott író barátjának egy nagy ötkilós kerek, kovászos kemencés kenyeret meg egy tábla szalonnát, amit aztán a Budai Vár tövében a Mélypince törzsasztalánál átadott. Bródy abban a pillanatban megszegte a kenyeret és elkezdett csipegetni a szalonnából bicskájával. Közben Gárdonyit bosszantotta kérdéseivel, hogyan tudta idáig úgy elhozni a szalonnát, hogy nem lett zsíros a kabátja. Hálából a finom csemegéért ebédre invitálta az egri remetét, aki nem győzte visszautasítani az ajánlatot, mert egyrészt gyomor problémái voltak, másrészt fukar természetű ember hírében állt. „Egyszerű menü lesz, egyfogásos” – nyugtatgatta Bródy. Persze a valóság ezzel köszönőviszonyban sem volt. Az étteremben a pincér hatalmas fatálakon hordta be a pompás sülteket, primőröket, borokat, kávét, francia pezsgőt, mindent mi szem-szájnak ingere. Gárdonyi egy-két falatot ízlelgetett csupán e csodás menüsorból. Fizetéskor persze úriemberekhez méltón megfelezték a számlát. „No, édes Görém, ízlett az ebéd?” – kérdezte Bródy. „Ízlett, Sándorkám – válaszolta Gárdonyi –, de ezentúl majd külön ebédelünk.”                                                  (forrás:Vinkó József: Konyhamalac-Gyomortörténetek Heti Válasz kiadó)