Egy lelki ébredés, mint támpont. Az idézet rávilágít a lényegre…

Carlo Petrini a nemzetközi Slow mozgalom alapítója

 „Ma érkezett Miskolcról egy huszárhadnagy, és azt mesélte, hogy az ottani katonai kórházakat kiürítették. A háború eddigi minden borzalmai közül semmi nem hatott rám ilyen erősen, mint annak a veszélynek a híre, ami szülővárosomat fenyegeti (pontosabban: fenyegette, mert időközben úgy tűnik, hogy a veszély elmúlt.) Képzelheti, mennyire meglepett a szülőföldhöz való infantilis rögződésem e kétségbe vonhatatlan bizonyítéka. Ebben egyébként benne van az Ön elméletének bizonyítéka is, miszerint tulajdonképpen hazaszeretet nincs is, hanem csak a szülőváros iránti szeretet […] létezik. Érdekes szociálpszichológiai távlatok nyílnak meg erről a pontról egyrészt a nárcizmus és lokálpatriotizmus, másrészt a tárgyszeretet és internacionalizmus közötti bensőséges kapcsolatra nézve. Az, hogy az ember kisvárosban született és nőtt fel, úgy látszik, gátlóan hat fejlődésére a nárcisztikus patriotizmushoz való rögzülés értelmében.”

[In: Erős Ferenc: Trauma és Történelem Bp. 2007. 105.o. Ue.: 94.o. 520. Ferenczi – Freud.]

Terra Madre konferencián a globális kihívásokról beszél…

Ferenczi Sándor Sigmund Freudnak írt I. világháború alatti levéltöredéke valóban szociálpszichológiai távlatokat nyit meg előttünk. Ferenczi Sándor magyar pszichoanalitikus egy lélektani változást, mozgást vesz észre magán. Miskolc, a szülőföld léte veszélyben forog. A talajvesztés, a magunkba szívott környezet, a belső ízvilág, a személyes érzület megszűnésének veszélye tör felszínre benne. Valami hasonló lélektani mozgást érezhetett Carlo Petrini 1987-ben, amikor az amerikai gyorséttermi lánc, a McDonald’s üzletei megjelentek az olasz városok piazzáin. Támadás a helyi ízek, a helyi évszázados étkultúra ellen. A körülményekben rejlő drámaiság és sebesség eltérő mértékű, de a lélektani helyzetben fellelhető konfliktus – ív nagyon hasonló. A kívülről támadt veszélyérzet előhívja az Én lerombolásától és elvesztésétől való félelmet.

A hely szelleme és a szellem helye között szoros és organikus a kötelék. A hely szellemének megsértésével a bennünk lakó szellem is sebet, sebeket kap.  A helyi kenyér, a helyi hús, a helyi bor, a helyi tészta, a helyi népművészet, a helyi sajtkészítés évszázados hagyományai könnyen eltűnhetnek asztalunkról.

Carlo Petrini a Slow Living Hungary elnökével, Szekeres Diánával a Terra Madre konferencián

Néma áldozattá válhatnak. Az asztal, az ízek elvesztése után már könnyebben mondunk le a vidék természetes vonulatairól és a városkép belénk ívódott formáiról és színeiről. Végül szinte észrevétlenül lemondunk magunkról. Önként és öntudatlanul beállunk a statisztikai számok végtelen hosszú sorába. Mi is néma áldozattá válhatunk. A vágások, a sebek az érző alanynak még nagyon fájnak, a közönybe merülő tárgynak egyre kevésbé. Csupán valami hiányérzet, meg nem értett és elnyomott fantomfájdalom marad. Carlo Petrini érzékelte az aktuális vágást és az ismétlődéseiben rejlő veszélyérzetet: a közöny szürke páncélzatának jövőbeli kialakulását. A reflexszerű önvédelem tudatos cselekvést szült, ismétlődő mozgássá alakult. A kulturális önvédelem folyamata megteremtette a Slow mozgalom kereteit, alapjait.

A kulturális önvédelem Slow – lelkületéről

Japán Slow Travel utazó a magyar Slow Market standnál

A kulturális önvédelem a hosszú sorok helyett kört formál a társadalmi térben. Ahogy az emberek rájönnek, arra hogy a feloldódásban rejlő kihívása azonos és a felejtés fájdalma közös, a közösségi körök összekapcsolódnak: a norvég halásztól a magyar borászon át az olasz sajtkészítőig.  A helyi kultúrák önvédelmi reflexe nemzetközi összefogást eredményezett, amelyet nem a versengés, hanem a helyi értékek kölcsönös megerősítése és tisztelete kapcsolt össze. Mintha a Ferenczi Sándor által felvetett lélektani probléma organikus feloldásával állnánk szemben.

Egy óriási nemzetközi szendvics helyett sok természetes ízréteg talál egymásra. A monokultúra terjeszkedése helyett kultúrák együttműködése, egyfajta ömlesztett sajt helyett sok kis kemény ízvilág fog kezet egymással.

A Slow mozgalom Slow Market piacai ezért nem is az alkudozás és a megtévesztés helyei, hanem kis helyi közösségek regionális találkozóhelyei, ahol a helyi kultúrák örömmel mutathatják be szeretett vidékük ízvilágát. Mindenki hoz a szülőföldjéből egy kis kóstolót. A sorban állás helyett itt inkább az emberek körmozgását, a természeti sokszínűségből kinövő kultúrkincsek kölcsönös cseréjét láthatjuk. Itt az emberi emlékezet az ízek általi felelevenítéssel építi és színesíti a jövőt.

Az íz-órák lelki mozgásáról

Új ízek új élmények régi tradíciók az országos Slow food ízóra programban

Hasonló felfogás és élményközpontúság vezérli a Slow mozgalom íz-óráit, mely a gyermekekkel ismerteti meg a természetes ízek zamatát. Fontos megjegyezni, hogy ezek a Slow Food íz-órák nem visszafelé, hanem már előre is forognak.

Az ízek élményével élő emlékezetként egy láthatatlan karórát próbál adni a gyerekek kezére. Olyan órát, amely képes körbe járni, mutatja a honnantól a meddig érzetét, a visszatérés és elindulás lehetőségét.

A gyermeki fogékonyság játékos varázsával a városok mellett a vidék, az ételek mellett a magyar kultúra jelenik meg. Az íz –óra az emberi teljesség ritmusa szerint próbál ketyegni. Az íz – órák a hely szellemét építik a gyerekek számára, hogy ezzel az emberi szellem jövőbeli befogadóképessége még nagyobb teret és időt nyerjen.

Ne vesszen el számukra a kismutató és a nagymutató alkotta belső iránytű, ne váljanak sorban futó, öntudatlan másodpercemberekké.

A hegylakó – szindróma és a városi elveszettség konfliktusa

Papp Gábor Slow food termelő, a fekedi Stifolder kolbász készítője

További érdekes megfigyelésekre bukkanhatunk, ha Ferenczi Sándor önreflexiójából származó szakmai vonalvezetési ívét összekötjük a Slow mozgalom tapasztalataival. Itt van például a sokak által ismert és érzett vidéki nárcizmus megnyilvánulásai. A Slow Living találkozók által fokozatosan tudatosul, hogy a hagyomány hegyéről nemcsak le, hanem körbe is lehet nézni. Máshol is vannak hagyományos technikák, máshol is van helyi finomság. A „hegylakó – szindróma”, a kiválasztottság harcos magánya enyhülést talál a mozgalomban. A Slow – mozgalomban a „Csak egy maradhat” törvénye helyett a „fogjunk össze” – gyakorlat érvényesül, mert a végén senki se marad.  A közös kihívás és a közösségi tudat tágulása által a tudatalatti mindinkább tudatossá válik.  A Slow mozgalom kerítéseken áthajló, ízeket megosztó közösségépítése által csökken a vidék gőgös bezárkózása és nagyváros irányt vesztett, szétfolyó nagyképűsége.

Az elkötelezett Slow tagok és támogató szimpatizánsok, legyen az nagyvárosi fogyasztó, vidéki kistermelő, mesterember vagy művész átérzi a mozgalomban rejlő lelkiséget és társadalmi erőt.

Ugyanakkor tisztábban van a fentiekből adódó lélektani akadályokkal. De nem riad meg tőle, inkább legyenek legyőzendő akadályok, mintsem eltűnjön a harmóniákat kereső emberi lélek: az a bizonyos kis – és nagymutató alkotta belső iránytű. Lassulj velünk, magyarország! Let’s go Slow!

Fiatal külföldiek a magyar Slow food finomságokkal