Slow Food
Slow Food

A Slow Food egy nemzetközi mozgalom, amely az egyes országok és régiók étkezési hagyományainak, a helyi “étkultúrának”, a “gasztro-kulturális” sokrétűségnek a megőrzése, védelme érdekében jött létre.

A helyhez kötődő termények, termékek, élelmiszerek, ételek, étkezési hagyományok támogatására alakult civil szerveződés 1989-ben olasz alapokon, Párizsban hozta létre első szervezetét.

Elnevezésével a gyorsétkezdei „fast food” étkezési stílus ellentettjére, a „lassú”, odafigyelő, a hagyományos és nemes táplálkozásra irányítja a figyelmet. A mozgalom elsődleges célja a helyi gasztro-kulturális értékek megőrzése, annak sikeres hasznosítása, az érintett közösségek és vállalkozások fennmaradásának és gazdasági sikerességének támogatása. Ez az egyszerű cél a globalizálódó világban már csak közös erővel, így többek között éppen a Slow Food/Slow Living mozgalom támogatásával képzelhető el.

A Slow Food tehát első megközelítésben egy mozgalom az ízekhez való jogunkért. A mozgalomnak a lényege valójában a teljes „étkezési kultúra”: a termelő közösségek boldogulása, a biológiai sokféleség megőrzése, az eltűnés veszélyének kitett termények és fajták megmentése, a hagyományos és természetes étkezés kérdése, a mezőgazdasági termelés, a helyi értékek és közösségek támogatása, majd az odafigyelő, igényes íz-érzékelés, étkezési kultúra.

A Slow Food mozgalom tevékenységi köre a mezőgazdasági termeléstől, a regionális termékek védelmétől a gasztronómiai tudományokig, az idegenforgalomig, az élelmiszer-biztonság kérdéséig, valamint a kapcsolódó kulturális és emberi értékek megőrzéséig sok mindenre kiterjed, mindezeket sajátos rendszerbe fogja össze.

A Slow Living Hungary Egyesület két alapítója is hivatalos magyar Slow Food convivium vezető a nemzetközi szervezetnél. Robotka Gábor Budapestet, míg az Eger-Mátra-Bükk vidékét Szekeres Diána képviseli a Slow Food nemzetközi mozgalmában. A Slow Living Hungary célja, hogy a magyar Slow Food termelőket, borászokat, éttermeket segítse, erősítse a hazai és nemzetközi piacon és a külföldi kultúrák különleges Slow Food és Wine termékeit bemutassa a hazai közönségnek. Slow Travel helyszíneket ajánljon a világ minden tájáról és a Slow Art mozgalmon keresztül saját kultúránkat erősítse, terjessze és a külföldi minőségi Slow Art gyöngyszemeit is bemutassa. Az értékes szellemi termékek, kulturális értékek terjesztesése illetve az egészséges, igazságos és tiszta élelmiszer védelme és eljuttatása a fogyasztókhoz a cél. Slow Living: “Válts természetesre!”