Karikatúra – társadalom, mezaliansz, olívabogyó. Három irodalmi képpé elevenedő szó Mária Sándor irodalmi albumából. A háborús bombák előzajában, értelmével már a kiüresedő, formákban tengődő, tartalmát vesztett úri- polgári világot temeti. Már a „karikatúratársadalom” utóhangját fogalmazza magában. Majd megkóstolja a budai étterem utolsó olívabogyóinak egyikét. Az ízlelés Márai Sándorban életre hívja azt a belső hangot, azt a szellemi ritmust, amely a polgári műveltségből emelkedik ki, amely tartást és nyitottságot, formát és tartalmat ad hordozójának.

Mindezt az olívabogyó íze és formája egyénien szimbolizálja. A Máraira oly jellemző festői fogalomalkotás egyszerű, ám annál mélyebb példája és zamata villan ebben fel. Az olívabogyó finom keserűsége Márai irodalmi albumának többi képét is áthatja, akár előre, akár hátra lapozunk benne. Ez a csontban, szívben, erekben hordozott polgári érzésvilág, hogyan tud rangon aluli házasságra, mezalianszra lépni a tömegtársadalom felszínre hozott és ünnepelt ösztöneivel. Ez a mezalianszból fakadó feszültség szomorkás meghittséggel és fájdalommal dacoló iróniával itatja át Márai műveit. Nem véletlen, hogy a két világháború és következményei által elmetszett nemzedékek úgy tekintettek Márai Sándorra, mint a ki nem teljesedő, elsüllyedő – elsüllyedt polgári világ magyar Vergiliusára.

A mi rokongenerációink Márai életművét a polgári útkeresés hajónaplójaként olvashatja. A zátonyra futó, futtatott múlt társadalmi feldolgozása közben belső iránytűként forgathatjuk. Márai „hajónaplójában” a palackba zárt polgári szellem és műveltség sodródását követhetjük nyomon Kassától New Yorkig. Tudjuk a napló magányos, a belső tartás megőrzéséért írt személyesebb műfaj, de érezzük, a Márai-féle „hajónapló” nekünk, az itthon partra vetett matrózoknak íródott. Olvasása, a szocializmus doktrinér szürkeségében, a rendszerváltás kiüresedő formalizmusában és a globalizáció álszínes nivellációjában örvénylő tudatunkat hiánypótló érzületekkel töltheti fel. Igazi kulturális C-vitaminként hat.

Érdemes a mai „karikatúratársadalomban” Márai szellemi palackját meg-megforgatni. Napi egy-két irodalmi csepp Máraitól, öt- tíz perc hajónaplóiból, az olívabogyó frissességével tölthet fel minket. Felfedeznék, hogy létezik a mezaliansz, hogy az nem is olyan rossz, másképp is lehetne gondolkodni és érezni. Márai Sándor mindenekelőtt és mindenekfelett azzal szembesít minket, hogy szükségünk van egy felépített és tartalmas belső világra, mely nélkül nincs ízlés, nincs választás, nincs valós emberi autonómia

Az író és a mindenkori olvasó helye vele szemben…