Mint mondja, a ma emberének, aki a tudományos-technikai tudás birtokosa, képzeletben, szemléletben és esztétikailiag is kell, hogy találkozzon a világgal, hisz akkor tudja igazán birtokba venni azt. Így tud igazán ember maradni és a helyes ösvényen fejlődni lélekben, testben és matériában egyaránt. Interjúnkból kiderül hogyan próbálja ezt megvalósítani alkotásaiban, miért csatlakozik a Slow Art mozgalomhoz és milyen művészi utat járt be eddig Kozma István nagybányai  festőművész.

Slow Living (SL): Számos kiállítása volt az elmúlt évben többek között budapesti, egri és pécsi galériákban. A „Tisztelet Nagybányának” mint kiállítási cím mit jelent önnek?

Kozma mester a híres nagybányai református templomtoronynál

K.I.: Négy éves koromban, egészen pontosan 1941-ben Szatmárnémetiből szüleimmel Nagybányára költöztem. A tájnak, a városnak, a bányai kultúrának minden rezdülését magamba szívtam kölyök korom óta. Gondolatban, szívben és technikában is  hordozom magamban a nagybányai művészetet a saját, modern stílusomon keresztül.

A festővárosban kezdtem el a tanulmányaimat is, majd a Kolozsvári Művészeti Akadémiát 1963-ban végeztem el és vissza is tértem. Szellemi mesteremnek a nagybányai festőiskolát megteremtő Hollósy Simont tekintem, akinek a máramarosszigeti sírjára portrédomborművet is készítettem. Erre nagyon büszke vagyok. Egy csodálatos világörökséget próbálok átmenteni a modernitásba.

A mostani kiállításaim anyagát az életművemből azért tartom fontosnak bemutatni, hogy ezzel is hangsúlyozzam a tiszteletemet a nagy elődeimnek, akik már beírták a nevüket a művészettörténetbe. Nélkülük én se lennék az a festőművész, aki vagyok. Igazából ez nem csupán tisztelet hanem misszió értük és a jövő nemzedékért. Mert érdemes a modern magyar kultúrát tovább vinni.

Fontos, hogy ne csak márkákat reklámozzunk, egy-egy felfuttatott nevet, hanem azt az életérzést, közösséget, belső hajtóerőt, amiből táplálkozhat a mindenkori magyar művész és művészet iránt érdeklődő.

SL: Ahogy kimondta Hollósy Simon nevét egyből felvillantak festmények tőle, melyek meghatározó pillérei a magyar kultúrának de mi az, ami miatt ön példaképnek tartja? A technika, a perspektíva, a témaválasztás?

Nagybánya madártávlatból

K.I.: Hollósy, a nagy tanítómester azt vallotta többek között, hogy ő az előremutató magyar festészet közkatonája akar lenni. Ezért munkájával jelképesen egy téglát tett abba az épületbe, mely minden tekintetben a barbizoni iskola magas színvonalával van egy szinten. Na de a kérdés az, hogyan tette ezt?!

Úgy, hogy az kifejezetten és jellegzetesen magyar módra szólaljon meg. Ez a nem mindegy! Ez a legnagyobb művészeti tett! Nagybányaa francia telephez hasonlóan – egyetemes szellemű iskolát képviselt, melyben bármilyen nemzet fia tanulhatott-alkothatott, így románok, zsidók, lengyelek és oroszok is de magyar alapokon.

Én a harmadik és a negyedik nemzedék tagja vagyok. Szeretett tanáraim, többek között Ziffer Sándor, Nagy Oszkár tanait igyekeztem elsajátítani, oly módon, hogy a sajátosan egyéni képi nyelvezetemmel beszéljek az általam megélt és belátott szűkebb-tágabb világról.

Ők hagyományozták át nekem a Hollósy-féle gondolkodásmódot. Nagy megtiszteltetés volt anno akadémistaként, fiatal művészként, hogy ezekkel az élő legendákkal együtt szereplhettem kiállításokon.

Fontos kapocs a kortárs művészet és az egytemes magyar festészet között

S.L.: 1963-tól 1990-ig Nagybányán élt és alkotott. Milyen volt magyar művészként ott az élet ebben az időszakban?

K.I.: Ha emberileg kérdezed nem volt egy egyszerű helyzet. Sokan tévedtek ingoványos területre politikai okokból. Azt akarták román részről, hogy mondjam úgy Ploiestiben születtem és akkor kiemelt helyzetbe kerülök, megrendelések, díjak de én nem mentem bele. A magyar művész legyen büszke arra, hogy magyar, a román pedig arra, hogy román. Ha az ember megőrzi a személyiségének fontos szeleteit, akkor őszintébb a művészi üzenete is. Sok csalódás ért de közben csodálatos emberekkel is körül voltam véve. Erdélyben a 60-as, 70-es években egyfajta reneszánsza volt a népművészetnek, mely hagyományos és modern tárgyak készítésében nyilvánult meg.

Kozma István nem csupán saját művészetét hanem az izmusok világát is bemutatja egy-egy beszélgetés során

Én hívtam életre a Máramarosi népi szakszövetkezet, ahol közel 2000 db iparművészeti tárgyat  készítettünk. Ez a munkálkodás nagy szerepet játszott a néprajzi ismereteim elmélyítésében. Csodás falusi népművészekkel, a hagyományokat kezeikben őrző magyarokkal, románokkal volt szerencsém együtt dolgozni.

A kezek és a szemek nem hazudnak, ez a művészet igazi szépsége.

Itt kitárulkozott kinek miben gyökeredzik a kultúrája.  Nem volt mellébeszélés, politikai himi-humi, csak az őszinte alkotás. Növényi festékekkel készülő szőnyegeket, fafaragásokat, kerámiákat, művészi üvegeket, kovácsolt vasmunkákat, domborításokat, monumentális faldekorációkat, festett bútorokat készítettünk. Termékeny, kreatív, sokszínű időszak volt ez nekem.

S.L.: Ezekszerint a népművészet inspirálta a festészetben is?

Műtermi látogatás…munka közben a festőművész

K.I.: Hát persze. Nagy felellőséggel járt művészként vezetni ezeket az embereket de minden percét élveztem mert tudás és emberség kellett hozzá és persze a saját formanyelvem is fejlődött. Attól mert a világ percről percre változik, nem szabad elfelejteni, hogy vannak örök elemek melyre építkezik az ember.

Pitagorasz tétele nélkül nem épülhet se felhőkarcoló, sem űrhajó. Így a népművészet elemei nélkül sincs modern, kortárs művészet. Szeretni és érteni kell a kulturális gyökereinket de tisztelettel hozzá kell nyúlni és át kell alakítani modern ízlésünkre. De mindenekfelett hinni kell.

S.L.: Hinni?!Művész úr miben hisz?

K.I.: Inkább úgy mondanám kiben. Nem adja magát egykönnyen a dolog, mert az ember, pláne a művészember kétkedő típus. Fel kell venni azt a szemüveget, amin keresztül meglátod Isten ajándékait. A színeket, a formákat, a természet csodáit, a gondolat erejét, a női nem szépségeit. Én egész életemben hittem abban, hogy csak úgy a semmiből nem teremtődnek dolgok, az ember ajándékként kapta az isteni szikrát amit áttranszformál az élet minden területére. Izraeli műkedveleők sok képemet vásárolják és az ottani utazásaim nagy élményt és inspirációt adtak. Olyan energiákat lát ott az ember, ami felemeli és élesebben lát keresztül azon a szemüvegen Isten felé.

Eger városa 2018-ban Kozma István szemén keresztül

A jó értelemben vett teremtés vágya erősödik ott. Van valami a levegőben. Nem az egoról beszélek, meg a pénzről, azok is fontosak de az, a legfontosabb, hogy maradandót alkoss.

Akár megörökítesz portrén egy mosolyt, egy személyiséget, akár a Rozsály- hegyet vagy az Eger patak hömpölygését vagy a világegyetemet egy absztrakt formában azt mind az örökkévalóságnak készíted és ebben van az energiája a nagy festményeknek.

A festmények akkor is árulkodnak a világ milyenségéről mikor mi művészek már nem vagyunk.

S.L.: Naív kérdés tudom de mi kell ahhoz, hogy valaki korszakalkotó festményt fessen? Hogy az kordokumentum és esztétikai élmény is legyen egyszerre?

Ziffer Sándor önarcképe a nagybányai műterme ablakából

K.I.: A mű az közvetlen egyetemesség. Ha mélyebben bele gondol az ember, akkor rájön, hogy az életben kevés olyan dolgot tud megfigyelni, ami a maga teljes egészében értendő, véglegesen befejezett, kerek egész. A műalkotásokban ez az erő. Minnél esszenciálisabban fogja meg a lényeget annál jobb.

A remekműveknél észrevehető, hogy a művészeik erős egyéniségek, akik megengedhetik maguknak, hogy önmagukat fejezzék ki, abban a tudatban, hogy ezzel elmondhatják a véleményüket, arról ami mindenkit és minden mást is kifejez. Ez a feladata a nagy művészeknek és a nagy műveknek. Ilyen volt Ziffer Sándor is. Mesterem és példaképem.

S.L.: Ha jól tudom Eger városát azért választotta otthonául mert Ziffer Sándor ott született?!

K.I.: Igen, a rendszerváltás után hazajöttem az anyaországba és némi vászon-vándorlás után kikötöttem abban a városban, ahol ez a zseniális, világhírre érdemes festő született. Volt szerencsém látni Nagybányán, a műtermében. Sose felejtem, ahogy a Zazar parti, Református templom tornyával szemben lévő házában fest. Ez felért egy egyetemmel mondhatom. Ő pontosan azt csinálta, amiről az imént diskuráltunk.

A századelő modern irányzatait össze tudta egyeztetni a bányai plein air hagyományokkal és soha nem engedett a különböző nyomásoknak, mindig friss, színes, expresszív de nagyon precíz alkotásokat hozott létre.

Egy ekkora zseninek jobb élet járt volna mint, ami kijutott neki. Szegénységben tengődött, később baleset is érte, a második világháború után már csak műtermének ablakából tudott festeni. Micsoda képeket festett onnan is. Kemény ember volt de már attól fejlődtem ha csak néztem munka közben. A szeme villanását, a keze mozgását, ecsetvonásait.

A szerelem, a női nem is megjelenik mint központi téma

S.L.: Megtalálta Ziffer szellemét Egerben? Otthonra talált ön is?

Új egri korszakának alkotás…központban az Eger-patak

K.I.: Nehéz kérdés ez, mert sűrűn járok Bányára, amint közeledünk és látom a Gutin hegy sziluettjét megdobban a szívem. A lelkem mélyén mindig az lesz az én otthonom. Több mint tíz év után viszont azt kell mondanom, hogy Eger és én már túl vagyunk a randevúkon ez már egy jól működő, gyönyörű kapcsolat.

Egy művész máshogy nézi a városát. Barangolok, nézem a fényeket, a kutyájukat sétáltató egrieket a Dobó téren, a formákat a Rácz templomon, épületeket, ahogy lüktetnek a maguk hétköznapi vérkeringésében.

Aztán egyszercsak elkezdem érezni a ritmusát az itt élőknek, a házak szemei mögött pislákoló fények színekké válnak a vásznamon.

Sok idő kell mire hiteles és maradandó képet tud festeni az ember egy élő organizmusról. Mert bizony a város is az! Több kell ehhez mint csak az ihlet. Ennek úgy kell működnie mint a szerelemnek. Kell a varázs, a szikra, a közös történet Egerrel. Szeretem ezt a várost, azt, hogy az itt élők minden történetre, legendára, minden tufa téglára, szőlőtőkére büszkék. Most tervezem az első kiállítási anyagomat, amely erről a barokk ékszerdobozról fog szólni. Csak remélni tudom, hogy Ziffer büszke lesz odafent a megszülető egri témájú képekre. Bele se merek gondolni micsoda festményeket alkotott volna erről a vivid de mégis ősi nyugalommal rendelkező városról, ha itt maradhat.

S.L.: Miért érezte azt, hogy egy ilyen gazdag és elismerésre méltó életművel a háta mögött csatlakozik a Slow Art mozgalomhoz?

Interaktív Slow Art meeting fiatalokkal…

K.I.: Nem sok mindenhez csatlakoztam életem során, a sors a nagybányai közösséghez rendelt engem. Nem is volt eddig indittatásom rá de a ma emberének, aki a tudományos-technikai tudás birtokosa, képzeletben, szemléletben és esztétikailiag is kell, hogy találkozzon a világgal, hisz akkor tudja igazán birtokba venni azt.

Így tud igazán ember maradni és a helyes ösvényen fejlődni lélekben, testben és matériában egyaránt. A fiatalos, értékközpontú Slow Living-Slow Art mozgalom felfogásában pontosan ez tükröződik vissza nekem. Olyan ez mint a nagybányai iskola szellemisége volt az elején.

Művész úr is folyamatosan fotózik de hagy időt a befogadásra is…

A Slow art is azon a felvetésen alapul, hogy a műalkotásokat bármiről legyen is szó nem szemescukorként kell fogyasztani, hanem tudatosan, figyelemmel, szellemmel. Ne a világ tömeges, kontrolálatlan ingerei vezessék a szemünket, hanem legyen benne szándék. Értelemre, a jóra. A szépre való szándék. Keressük a örök értéket a múltban és a jövőben is.

Egy Ziffer, Picasso vagy Leonardo képet nem lehet csak úgy, bárgyún, hánya-veti módon nézni. Attól, hogy a világot jelentő köldökzsinórral, a telefonnal lefotózunk valamit, az még nem vált a részünkké, még nem fogadtuk be, nem értettük meg.

Félreértés ne essék én is folyamatosan fotózom a hangulatokat, embereket, városrészeket a gépemmel de az egyetemességet, a megkérdőjelezhetetlen értéket képviselő dolgoknak időt és értő figyelmet kell hagyni és mindennél jobban meghálálja. Életünk legnagyszerűbb rácsodálkozásai lehetnek ezek a pillanatok.

Jellegzetes vibráló “Kozma” színek a vásznon

Vigyázat ez nem sznobéria, nem okoskodás a festményekről, hanem az embereknek igenis alanyi jogon járó értékes szellemi feltöltődést kínáló dolog. Nem utolsó sorban értékes, csodás emberek alkotják ezt a közösséget, mindenki a maga hivatásában, életében a jóra törekszik.

Gyertek emberek, nézzétek, hogy tudnak izzani a vörösek, ragyogni a kékek, milyen játékos formák vannak! És emögött egy egész világ kacsint vissza!

Imádom, mikor jönnek az egri műtermembe a Slow érdeklődők, mindenféle korosztály és úgy mennek haza, hogy valamivel gazdagabbak lettek. Ez nem egy múzeumi tárlatvezetés, ez egy kötetlen, laza beszélgetés az alkotásról, az életről, a művészetről. Én is sokat tanulok belőle. Szemek és gondolatok találkoznak, élmények születnek ilyenkor. Tiszta szívvel és vitális ecsettel vagyok részese ennek a mozgalomnak.

Legyetek ti is!