Ha Márton-nap, akkor liba és újbor minden mennyiségben. Egy középkorból eredeztetett mondás szerint, aki november 11-én éjjel álmodik, boldog lesz. Slow közösségünk kíváló sommelier-éje, Robotka Gábor komolyan vette a szokást és nem bízta a véletlenre, hiszen előre megálmodta a tökéletes libavacsorákat különböző bor és persze újbor párosításokkal. Lássuk is az első tételt.

Milyen bor illik egy gőzölgő libaleves mellé?

Gróf Grassalkovich pince: Hárslevelű 2015

A Mátra egyik ékköve volt évszázadokon keresztül a több száz hektáros főúri birtok. A rendszerváltás után újra indult itt a borászkodás Gál Tibor vezetésével, manapság pedig a tokaji Barta pincészet tulajdonosai művelik a szőlőket. Hárslevelűjük természetes módon, spontán erjedt. Marcipán és érett déligyümölcs keveredik a bor illatában. A korty telt, szinte lágy, krémes. Íze érett piros almára, pörkölt mandulára és dióra emlékeztet.

Márton-napi libaleveshez tökéletes a hárslevelű

Melyik borok harmonizálnak egy igazi tradícionális ludaskásával?

Tradícionális ludaskása

Figula Pincészet: Zenit & More 2017 – Újbor!

Szent Márton-nap kapcsán megkerülhetetlenek a frissiben palackozott újborok. A legtöbbször csak erős jószándékkal élvezhető tételek közül minden évben kimagaslik a csopaki borvidéken gazdálkodó Figula borászat zenitje.

A könnyed dizájn előre vetíti a palackban lévő bor stílusát. Friss, ropogós savú, gyümölcsös fehér küvét kapunk idén is, amelyben a zenit mellett némi pinot gris és sárga muskotály hoz még gyógynövényeket és fűszereket.

Gróf Butter

Gróf Buttler: Viognier 2013

Magyarország egyik legjobbnak ítélt területéről, a „grand cru” jelleggel bíró Nagy-Eged hegy felső, sziklás részéről származik a bor alapanyaga.

A Rhone folyó legendás fehér fajtája elegáns bort adott Egerben. Elsőre gyümölcsillatú, de amint nyílik, egyre inkább előtérbe kerülnek a hordós érlelésből származó vaníliás, pörkölt diós illatjegyek.

Virgonc savak kísérik a friss barackos, almás ízeket. Sütőtökös gersli „rizottó” mellé például nagyon el tudnám képzelni!

 

Na de mi a helyzet a libasülltel?!

Ropogós libasült lilakáposztával

Pastor Pince: Kadarka 2015  

A kadarka tízévente mindössze két-három évjáratban ad csak magas minőséget – a szekszárdiak szerint. 2015 szerencsére ilyen év volt. Tökéletesen beérett a szőlő és elkészült egy közepes testű, gyümölcsös ízű, jóivású vörösbor a Pastor pincénél. És pont ez az, amiért a kadarkát igazán szeretjük. Fekete cseresznye, nagy szemű meggy bújik meg a kortyban, az utóízben pedig elegáns fűszerek bukkannak fel.

Vylyan Pincészet: Bogyólé 2017 – Újbor!

Újbor új cimkével

A villányi pincészet bora – nevéhez híven – beaujolais/bozsolé technológiával készülő újbor, melynek lényege, hogy egész szőlőfürtöket erjesztenek és így a szőlőszemeken belül meginduló erjedés szinte szétrobbantja az érett bogyókat. A nagyrészt zweigeltből készült bor természetesen frissen fogyasztva mutatja legszebb arcát. Ennél a tételnél érdemes a palackdizájnra is figyelni, hiszen minden évben egy fiatal tervező készíti a bogyólé új ruháját. 2017-ben Egerből érkezett az elegáns címke.

Bencze Családi Birtok: Pinot Noir 2015     

A Szent György-hegy oldalában fekvő, Balatonra néző családi birtok néhány éve indult és Bencze István rögtön a természetközeli, biodinamikus borkészítés mellett tette le a voksát. A kiváló ’15-ös évjáratból elegáns, szépen rétegzett ízvilágú pinot noir-t sikerült palackba töltenie. Friss, üde, közepes testű vörösbor, erdei gyümölcsökkel és némi igazán „pinós”, erdei gombás, földes jelleggel.

S végül nem maradhat el a Márton-napi menüből az ínycsiklandozó libamáj-bor párosítás!

Áts Károly: Áts cuvée – késői szüret 2015

Libamáj almával…csodás párosítás

Áts Károlyt – vagy inkább Karcsit – talán nem kell bemutatni senkinek, aki kicsit is érdeklődik a hazai borkultúra iránt. Volt már Év borásza, megénekelte a Belga hip-hop banda és adott 100 pontot egy borára olyan amerikai szakújság, ami másiknak még soha.

Legismertebb tétele a nevét viselő édes bor. A ’15-ös évjárat illatában erőteljes a botrytis, ízében tobzódnak a déli gyümölcsök és a narancs lekvár. A lecsengése pedig klasszikus citrusos. Egyszerűen verhetetlen!

Disznókő Pincészet: Aszú „1413”    

Egy puttonytalan csodás aszú

Az aszú specialistaként számon tartott tokaji birtok 2013-ban rukkolt elő az első puttonyszám nélküli aszúval. Ettől az évtől ugyanis nem kötelező feltüntetni a puttonyszámot a híres édes borokon.

Az 1413-as évszám pedig a birtokra vonatkozó első írásos emléket jelöli.

A Disznókő stílusához híven rendkívül friss, közepes testű aszú született elképesztően intenzív kajszibarack ízzel, amit narancs és egyéb citrusok egészítenek ki. Könnyed, de mégis lehengerlő ünnepi ital.