
Védjegyévé vált, emblematikus kéztartása mindig jelzi, hogy valamire nagyon koncentrál…itt épp a kétútközi Greafl Kastély történetét mondtuk el a mesternek.
A Slow találkozó gondolati magját természetesen Ennio Morricone zenei életműve ihlette. A maestro fellépésein adott koncertélmények mindezt csak szárba szökkentették. Itt szembesülhet igazán a hallgató az örökifjú mester zenei virágainak sokszínűségével. Életérzések, korszakok elevenednek meg a művein keresztül. A hallgatóból előhívott képek, csak megerősítik, Ennio Morricone zenéje milyen fontos és szerves részét képezte a rendezői koncepciónak Sergio Leoné-tól Roland Joffé – n keresztül Quentin Tarantinóig.
Rádöbben zenéje mennyit segített a filmtörténet emblematikus alakjainak kialakításában, eleven zenéjével örökéletűvé tette a keveset beszélő hősök morális képét. Így zenéjével olyan világhírű színészeknek segített halhatatlan idollá válni, mint Clint Eastwood, Charles Bronson, Jean- Paul Belmondo, Robert de Niro, vagy éppen Jeremy Irons.

Maestro még a dedikálásra is szánt időt a Slow tagoknak…nagyon tetszettek neki a régi filmplakátok, amiket vittünk. Mindegyikről eszébe jutott valami személyes emlék.
A koncertjein kinyíló zenei életmű úgy áll össze és úgy hat az emberre mintha egy zenei éghajlatot látna. És az mintha rezdülésről – rezdülésre járná át. E zenei éghajlat közepén pedig ott az örökifjú és hajlíthatatlan tölgy, a zeneszerző és karmester Ennio Morricone, akiből mindez kiárad. Ki ne szeretné e nagy tölgyet közelebbről látni, a közeli hűsítő árnyékát megtapasztalni. Tollat ragadtunk, olaszul megfogalmazott levelünkre a maestro legnagyobb meglepetésünkre egy személyes telefonnal reagált.
Közvetlen, kedves és lelkes volt. Meglepetésünknél csak az örömünk volt nagyobb. A világsztárok körül mindig egyfajta felfokozott rezgés figyelhető meg, valahogy létezésükkel kikövetelik a vibráló figyelmet. Éreztük Ennio Morricone-nál teljesen más a helyzet. Találkozásunk mindezt mélységesen igazolta.
Mikor beléptünk a szobába egyből szertefoszlott minden izgalom. A nagy zenei tölgy árnyéka megnyugtató volt. Látszott, hogy a maestro a zenén keresztül vibrál. A civil életben nincs szüksége rá. Tisztában van az érték fogalmával, önnön belső erejével és ez harmóniát teremt körülötte.
Mikor kimondtuk Slow mozgalom, egyből rávágta:
“Akkor ezek a legjobb helyi termékek, ugye?! Nem tudtam, hogy Magyarországon is van. Örülök!”

Morricone mester egyből elkezdett áradozni Puskás Ferencről, amint bemutattam neki az Almagyar Érseki Szőlőbirtok borát.
Ismeri a Slow mozgalom célját és támogatja. Meghatódott mennyi magyar termelő küldött neki ízelítőt. Egy kiforrott, érzelemgazdag, barátsággal teli egri Bikavért vittünk a maestronak az Almagyar Érseki Szőlőbirtoktól. Csutorás Ferenc borász ezzel az egri bikavérrel tisztelgett a legendás Puskás Ferenc Csutorás Nagyapához fűződő barátsága előtt. Morricone mester amint ránézett az üvegre egyből rávágta: „Aaah, Puszkasz, találkoztunk, ismertem őt. Zseniális volt.”
Csutorás Feri lelkemre kötötte, ha lehetőség lesz rá mindenképp mondjam el a zeneszerzőnek, hogy az ő nagy kedvence a Volt egyszer egy Amerika című filmből Deborah dala. Morricone erre szerényen, mosolyogva mondta: „Add át kérlek, köszönöm neki, hogy szereti.”
Majd egytől egyig minden dologra kíváncsi volt a magyar Slow Food csomagból, mi honnan származik, kik készítették. Nagyon örült a Kisbíró Méhészettől és a Graefl kastélyból származó, frissen pergetett repce- és akácméznek és a majorsági adalékanyagmentes aszalt szilvának. Elmeséltük Szerencsés Györgyiék kulturális misszióját Kétútközön. A természet csodáit szem előtt tartó magyar szecessziós kastély helyreállítási munkálatait. Nagyon tetszett neki, ez a példaértékű és értékmentő vállalkozás, no meg a kortörténet ami mögötte van.

A világhírű zeneszerő mikor meglátta a Slow csomag tartalmát egyből mondta feleségének, hogy mit főzhetnének hétvégén…
Ennio Morricone zenéjében a líraiság mellett éppoly fontos a dinamizmus. Ennek jegyében az egyik legdinamikusabb, forradalmibb egri juniborásztól, Gál Tibortól is vittünk kóstolót az Oscar-díjas művésznek.
A több generációs borászattól egy 2013-as elegáns stílusú bort, Egri Bikavér Superior-t ajánlottuk. Slow wine-ként megjelenik benne a Pajados, Síkhegy, Tornyos és Gróber dűlők jellegzetes egri ízvilága. Az egyik legvagányabb bikavér, igazi hungaricum.
A magyar ízelítőből a borok mellől nem maradhatott el a kétútközi kézműves mangalica kolbász. Mint ahogy a noszvaji kéz melegével, üstben készült 100% gyümölcstartalmú szilva, cseresznye és málna lekvár sem. A finomságok Bodnár Oszkárné Erzsike keze munkáját dicsérik.
Felmerült a kérdés a bátorság bolondjai vagyunk –e, ha bármilyen paradicsommal illetve tésztával kapcsolatos dolgot adunk olasz embereknek. Étkultúrájuk szent összetevőiből ízelítőt adni?
Az egri Tarjányi pincészet Nóra titka névre hallgató zöldparadicsom lekvárjával és a mezőszemerei házi tészta manufaktúra 10 tojásos klasszikus csigatésztájával mi megtettünk. Bátrak és bolondok sem voltunk, mert a kézműves termékek ízletesek, különlegesek, és isteni finomak!

Ennio Morricone az életmű Oscar-díj átvételekor Clint Eastwood-dal
A Mester felesége, Maria nézve a magyar Slow Food finomságokat elmondta, hogy mindenképp ki fogják őket próbálni főzéshez is, hisz egy igazi olasz családhoz híven öröm nekik a konyhában töltött idő. Összehozza a gyermekeket, unokákat, az életöröm forrása.
Ugyanez az életöröm sugárzott a zeneszerzőről és feleségéről. Ennio és a mindenben mellette álló Maria közösen élik meg az életet, legyen szó egy Oscar díjátadóról, egy teltházas koncertről vagy egy családi főzésről a római konyhájukban.
A mester szeret piacra is járni, sokszor a színes forgatagban jön az ihlet egy újabb dallamhoz. Érezhető volt, hogy fontos számukra az őszinteség, mind a művészetben, mind a barátságban, mind az ételekben.
Szeptemberi Slow eseményünkre meg is hívtuk a mestert és feleségét a római Balassi Intézetbe, hogy személyesen is találkozzon a megízlelt finomságok termelőivel.

Slow mozgalom alapja a közvetlen kapcsolat a fogyasztó és a termelő között…reméljük hamarosan találkozunk a külföldi Slow eseményeken a Maestroval.
Minden túlzás nélkül mondhatom az Ennio Morriconeból áradó harmónia életfilozófiát sugall. Lehet ragaszkodni az értékekhez, a saját kultúrához miközben egyetemeset, mindenkinek szólót alkot az ember.
Gondoljunk csak arra, hogy írta át természethez közeli zenéjével az ellaposodó amerikai vadnyugatot. Lehet úgyis világkarriert csinálni, hogy nem adja fel az otthonát Rómában, nem költözik egy hollywoodi villába. Nem hagyja magát kiüresedni, bármennyire nehezedik is rá a pörgő, sokszor felszínes szórakoztatóipar.
Az olasz Maestroval történő találkozás emlékét három szóval foglalhatnám össze: Szerénység. Harmónia. Misszió.
Örültünk, hogy a zenei tölgynek Slow piknik kosarat vihettünk. Kivételes lehetőség, hogy megízlelte a magyar vidéket egy világhírű zeneszerző és jó hírünket viszi a nagyvilágban. Válts Slowra! Válts természetesre!