Beer Street boldog habjai, örök zálog a Gin sikátorban…avagy a világ első “drog” hullámának nyomában.

„Nincs gyógyíthatatlanabb bűn annál, mint amelyikkel dicsekednek az emberek. Váltig csodálkozik az ember, hogy az ittasság miként került e dicső sorba.” Így kezdődik egy Spectator (a 18.sz. legolvasottabb lapja) cikk 1714 – ben Angliában. Szellemes felütés. Mi is rá – rácsodálkozunk a kocsmabajnokok eme mindenkori fura gőgjére. A cikkíró elénk is állítja típusát:

„[…] A minap együtt voltam a derék Will Funnelel; összeszámolta, hogy mennyi folyadék csúszott le a torkán az elmúlt húsz esztendő alatt, s az összeállítás a következőkre rúgott: murci negyvenhat akó, oportói negyven akó, könnyű sör egy hordó, almabor tizenkilenc hordó és három pohár pezsgő; ezenfelül négyszáz tál puncs elfogyasztásában működött közre, egyéb számtalan hörpintést, töményszesz – kortyot, étvágycsinálót nem is említve. Bizonyára minden olvasónak eszébe jut még egy csomó, Will Funellként hetvenkedő fiatalember, aki szintén ily dicső teljesítményekkel kérkedik. (A régi Anglia hétköznapjai 186 – 187.o.)

A három évszázadon át ünnepelt és egyben démonizált gin manapság újra cool dolognak számít Thomas Danthony illusztrációja http://newyorker.com

Igen eszünkbe jut. Fiatalemberről ír a szerző, a versenyívásból származó gőg náluk erősebben üti fel fejét. A nevelőszándék érezhető. A pontos felsorolás és a vegyes fogyasztás elrettentően hathat az olvasóra. Ugyanakkor a kor itallapja tárul elénk a maga húszéves időtartalmában. Kukkantsunk is bele. A nehezebb ibériai borok fogyasztásának hagyománya Angliában az atlanti partvidék tengeri kereskedelmének köszönhető. Az almabor felülmúlja a könnyű sörét. Micsoda meglepetés napjainkból nézve!

Az emlékezet folyamában a pezsgő igazi luxuskivétel, de a rumalapú puncs fogyasztás már több mint ünnepi – vendégváró szokás volt. És ott a nagy kérdőjel: „a töményszesz – kortyok” száma. Will Funellben az angol ívási szokások összegződnek. El is kezdődött a harc Will Funell lelkéért: a sör szembeszáll a töményszesszel!

William Hogarth: Beer Street mennyországa és Gin Lane pokla

 A művészet útba igazít… William Hogarth 1751 -es metszetei, a Gin Sikátor és a Beer Street között érezhető éles kontraszt már túlmutat a szeszkedvelő Will Funnell-en. A sör és töményszesz küzdelme itt már kiterjed, társadalmi tablóvá szélesedik. A Gin Lane központi figurája egy alkoholos delíriumtól eltorzult arcú nő, „anya”, kinek elernyedt közönye már nem óvó öl, hanem halálos verem: gyermeke a mélybe esik.

A világhírű William Hogharth Gin-köz /Gin Lane metszete https://www.britishmuseum.org/collection/term/BIOG31785

A nő prostituált, lábain a szifilisz jegyei láthatók. Alatta alkoholtól kiszívott félelmetesen szikkadt test, élő csontváz. Az alkoholba fulladt emberárnyék utolsó társa egy kutya. Üres a tekintete, élet és halál között van, már csak a poharába „kapaszkodik”. A harmadik Hogarth által kiemelt arc átlót képez az előző kettővel. A parókás alak kapzsi tekintete, összehúzott szemöldöke, barázdás homloka, a nyomott áll a gonosz álarcát juttatja eszünkbe. Ő a zálogos, éppen egy asztalos legbecsesebb értéket, a fűrészét mérlegeli.

Az asztalos mellett álló asszony utolsó vasedényét és teáskannáját fogja felajánlani a tömény, illékony gyönyörért. Alattuk a két gyerek. Egyik éppen őket figyeli, a másik koravén fejjel egy kutyával harcol az utolsó csontért. A gyermeki sors(talanság) itt is átlós vonalvezetésben tárul elénk.

A téglafal párkányzat másik oldalon egy „anya” ginnel itatja gyermekét. Az átló közepe szörnyű válaszvonallá válik, alatta a mélybe eső csecsemő. Figyeljük meg a gyermek sikolyba torzuló arcát. A csecsemő- és gyermekhalandóság új típusú mélysége és az utcagyerekké válás kilátástalansága vonul végig a Hoghart metszeten. Miközben felettük a zálogos címerét tartó cégér győzedelmes árbocként tör előre. A zálogosé az egyedüli előkelő nagytéglás – ház, melyet a csigavonallal díszített kapuzat csak tovább emel. A díszes kapuzat úgy esik a házra, mint a paróka a zálogosra. Státuszszimbólum. A zálogos az egyedüli úr és a döntőbíró a nyomor tetején. 

A bal oldalon látszódik a korszak egyedüli nyertese a zálogos…parókában.
https://www.britishmuseum.org/collection/term/BIOG31785

 Az utca hátterében omladozó épületek, beszélő nevek és árulkodó cégérek: Kilman, gin – kocsma és koporsókészítő. A koporsó – cégér alatt jómódúnak látszó figura táncol félelmetes gyermeki nyárssal. A perspektíva átlója és a gyermekalakok hasonló pózban történő ábrázolása az előtér központi tragédiájával, a prostituált és gyermeke témájával köti össze.

A szörnyű alak mellett – mögött temetés, előtte, sréhen fent a gin – kocsma és koporsókészítő cégére között a lebomlott oldalfalon egy akasztott embert, egy borbélyt láthatunk. Egy mesterség lassú halálának betetőzését a testi – lelki nyomort eluraló reklám cégérek között. A középkori haláltánc ciklusok modern változata tárul elénk. A Gin sikátor kiúttalanságát és menthetetlenségét a gin – függőség és a koporsó közötti út megfékezhetetlenségét jelképezheti e „haláltánc – csoport”. Mondhatni az első igazi, “droghullám” szörnyű valósága van művészileg megfogalmazva.

  A Beer streeten ellenkező a kép, életvidám városkép és virágzó kereskedelmi közeg fogad minket. Bőségről árulkodó sörhasakat, széles telített halkosarakat látunk. Jól öltözött figurák népesítik be a képet. Boldog párokat látunk. Gyarapodó, sörben örülő mesterségek tűnnek fel az asztalnál. A kovács egyik kézében sör a másikban marhalábszár. Az angol kézműves bőségének két ételszimbóluma. A másik sörhas az asztalnál a hentes. A „cégér – festő” művész a létrán talán maga Hogarth alteregója. 

 A gyaloghintó hátterében épül a város, tetőkön kőművesek dolgoznak. Itt csak egy helyen látunk repedező falakat, bedeszkázott épületrészletet: a zálogos házánál. A zálogcímert egy vékony kötél tartja vissza a leeséstől. A zálogos itt már „elbújik” csak a kezét látjuk, ahogy egy kanna sört vesz át egy mozgóitalárustól. A kapuzatdíszítésben itt már nem is fedezhetjük fel a csigavonalat. A Beer streeten a gazdagság növekedik és szétterjed nem úgy, mint a Gin Lane -n, ahol csak a szegények száma növekszik és az alkohol okozta emberi nyomor oszlik szét. Na de miért is alakult így?

 A társadalmi rajz születési körülményei: a „Gin drinking mania”

  A 18. század közepe gin ivási lázként került be az angol társadalomtörténetébe. A francia – angol nagyhatalmi rivalizálás következtében az angolok ellehetetlenítették a francia, többnyire borpárlatból származó szeszes italok importját, és a hazai szeszgyártást támogatták. Nézzük, hogyan fogalmazta meg ezt a British Merchant (1721): 

 „A kereskedelem azonban káros a nemzetre nézve, ha: 

  1. Luxus-és élvezeti cikkeket hoz be, amelyek teljesen vagy nagyobb részben az országba kerülnek elfogyasztásra; ilyennek tekintem a borkereskedelmet, különösen, amikor a bort pénzért szerzik be és nem angol árukért cserélik. 
  2. Még sokkal rosszabb az a kereskedelem, amely olyan árut hoz be, amelyet nemcsak, hogy teljesen az országon belül élnek fel, de amely meg is akadályozza a hasonló termékek fogyasztását, erre példa a brandy behozatala, amely gátolja a hazai maláta-és melaszpárlatok forgalmazását; így ezt a fajta kereskedelmet, nagyon okosan, magas vámok sújtják.
[A brit kereskedelem alapelvei (1721) Kora újkori egyetemes szöveggyűjtemény 321-322.o.]

  Látjuk a „Royal Gin” cégéreket Hogarth metszetein, elindul a termékhelyettesítés folyamata, a bort legyőzi a gabona. De ki nyeri a gabonanövényekből történő szabad italfőzés versenyét: a gin vagy a sör. A gin ez a 17. századi holland találmány a maga olcsó előállításával előretör Angliában. Ugyanekkor London népessége rohamosan növekszik:

„1700 körül már Európa legnagyobb városa lett a maga körülbelül 550 000 lakosával. 1800 – ra ez a szám elérte a 900 000 – et, s London közel kétszer akkorára nőtt, mint őt legszorosabban követő vetélytársa, Párizs. 1650 -ben Anglia lakosságának körülbelül 7 százaléka élt Londonban, száz évvel később 11 százaléka (Párizs még ez utóbbi évben is csak a francia összlakosság körülbelül 2 százalékát foglalta magában). (E. Wrigley: Népesedés és történelem 139.o.]

 London növekedési problémai – a fenti 11% – Hogarth 1751-es  metszetein, a város perspektívákon is észrevehető. A Beer – streeten közelebb, a városban vagyunk, itt folyamatos a munka: építkezés, állványozás folyik; hordó ereszkedik le a magasból, folyik a kereskedelem. A templomtornyot közel látjuk magunkhoz, zászlók övezik. A nemzet szívében vagyunk, a növekvő Londonban, amely állandó fogyasztást generálva fűti a gazdaság különböző ágait és megteremti a nemzeti piacot. De nézzük a fejlődés árnyékos oldalát: a Gin lane-n a város szíve messzebb kerül, itt már a templomtorony a távolba veszik.  

  Az építkezési tiltórendeletek ellenére növekszik a város, a tilalmak kijátszása, az illegális építkezések növekvő száma átalakítja London városképét. Fernand Braudel labirintusokkal teli „városi szörnyetegként” mutatja be Londont:

„szűk utcácskák, sikátorok, két -, három -, négybejáratú és – kijáratú házak szövevénye, labirintusa. 1732 -ben Londonnak állítólag 5099 utcája (streets), sikátora (lanes) és kis, négyszögű tere (squares) van, 95 968 házzal. Következésképpen a londoni lakosság egyre duzzadó áradata elé nem sikerült gátat vetni, nem tudták megállítani.” A francia történész kitér a Gin Lane környékére is a Saint Gilles -t sújtó ír bevándorlási hullám kapcsán: „Már nagyon régtől fogva szinte szervezetten folyik a sziget legrosszabbul ellátott körzetei felől az írek lassú, észrevétlen beszivárgása. A bevándorlók parasztok, akiknek odahaza a földbirtokviszonyok, s nem kisebb mértékben a szigetet egészen 1846 – ban bekövetkezett katasztrófákig forrongásban tartó gyors népszaporodás a puszta létfenntartáshoz szükségeseket is alig biztosítja. Megszokták, hogy együtt éljenek állataikkal, s megosszák velük viskóikat; egy kevéske tejen, krumplin élnek; fáradhatatlanok, nem riadnak vissza semmiféle munkától, rendszerint napszámosnak szegődnek el a távoli londoni földekre szénakaszálás idején. Onnan aztán egyesek egészen Londonig vándorolnak, ahol meg is kapaszkodnak. Mocskos nyomortanyákon zsúfolódnak össze, a Saint Giles in the Fields plébánia környékén, amely a Citytől északra valóságos telephelyükké lesz; tizesével, tizenkettesével élnek egy – egy ablaktalan helyiségben, elfogadva a szokásosnál sokkal alacsonyabb béreket is; mint rakodómunkások, tejesek, téglagyári munkások, sőt mint szállásadók tartják el magukat. Vasárnapi italozásaik közben gyakran kerül közöttük sor verekedésre, de szabályos csatákat vívnak az angol proletárokkal is, akik szívesen náspángolják el a vetélytársakat, mert képtelenek felvenni velük a versenyt.”

   Hogarth metszetről sem hiányozhat „slumosodás” társadalmi rajza, a gin – cégér alatt, a Kilman előtt tömegverekedés zajlik. A tömegverekedés előtt egy bekötött szemű figura éppen ölre megy a szemben álló ellenfelével. A képrészletnek a „verekedő – gin” fantázia nevet is adhatnánk, hiszen a  részeges kötekedők örök csapdáját, az adok – kapok példáját mutatja be.

Tömegverekedés a kordokumentumon…
https://www.britishmuseum.org/collection/term/BIOG31785

A bekötött fejű részeges újra és újra ugyanabba a folyóba lép. Nem szabadul a szesz örvényéből. Az erős ellenőrizetlen szesz, a Gin csak vonzza a bajokat. Erre jut Henry Fielding – a Tom Jones írója -, amikor békebírói tapasztalata alapján reformokat javasol az elburjánzó londoni rablások és gyilkosságok megfékezésére: „Az utóbbi időben egyre nagyobb számban elkövetett rablások okának vizsgálata” (1751). Ezt támogatja meg barátja William Hogarth metszeteivel. A metszetek népszerűsége a problémamegoldás tekintetében a társadalmi összefogást tovább erősítették.

A Hogarth metszetek korábbi sikerei – Az aranyifjú (1735) és A szajha útja (1732) – már együttesen bizonyították ezt a hatást. Hogarth ezek kapcsán vizualitás társadalmi erejéről beszél: „Az érzékeny ember számára a kézzelfogható bizonyítékok meggyőző ereje jóval nagyobb mint amennyit ezer kötet felmutathat; és erre törekedtem a most elkészült nyomatokban.”  Ezt az ars poeticát osztotta az író Fielding is: „Sokkal jobban és könnyebben taníthatnak meg bennünket arra, hogy mitől kell óvakodnunk, mint hogy mit kell követnünk… Az ember inkább hajlik arra, hogy megvesse és gyűlölje a másikban rejtőző aljasságot, mint hogy csodálja benne a dicséretest…[ Antal Frigyes: William Hogarth 116.o] 

  Az akkori nagy sajtókampány is hozzájárult az 1751 -es iszákosság ellen hozott parlamenti törvény meghozatalához. A gin – főzdéket évi 5 fontos engedélyhez kötötték. A szeszfőző nem árulhatta közvetlenül termékét és nem is raktározhatta el eladásra. A törvény megsértésért, a csempészésért 10 font pénzbüntetés, három hónap kényszermunka vagy éppen hét év járt „őfelsége ültetvényein.

A törvény hatására visszaszorult az olcsó gin, ez a veszélyes alkoholfajta. Hogy a mindenkori Will Funnel-ek tanulnak – e a történelemből azt nem tudom, de hogy manapság a WHO és egyéb piaci statisztikák szerint a Brittek 2,5 milliárd dollár értékben adtak el gint az otthoni és a külföldi piacra, ezzel egy időben például a magyarok, csehek, lengyelek italfogyasztásában is kilőtt a divatos gin, amiből harmadával fogyott több az utóbbi időszakban mint eddig bármikor, a borok és kézműves sörök kárára…

Mi is a tanulsága ennek a mai kulturfalat utazásnak a gin, bor, sör, rossz társadalmi folyamatok és jó művészeti alkotások örvényében? Az, hogy az életben minden mindennel összefügg…az értelmiségi réteg (korabeli újságírók a Spectatornél, festőművészek, írók és képviselők) közös érdeke volt felismerni honnan ered a probléma, megnevezni azt, a saját eszközeivel reagálni rá, megmutatni az embereknek, figyelmet generálni a témában és gyakorlati megoldásokat eszközölni.

Még nem látni, hogy a 21.századi kihívás, a koronavírus okozta pszichés és piaci trauma hogyan változtatja meg a fogyasztási szokásokat országonként de érdemes figyelni. Érdemes saját szokásainkat is figyelni, nem csupán a trendi reklámokat. A Slow Living mozgalomnál azt a célt tűztük ki, hogy nemcsak figyelemfelkeltőek, kritikusak legyünk, hanem proaktívak is.

Így az ilyen Slow art cikkeken túl meghirdetünk 18 és 25 közötti fiataloknak Slow Wine, Slow Beer ízórákat, idősebbeknek pedig tematikus kóstolókat a nyári és őszi időszakra a kulturált alkoholfogyasztás elősegítésére országszerte, ami annyit tesz hogy a minőség kerül előtérbe a mennyiség helyett, az ízek kerülnek előtérbe a fizikai hatás helyett, a kultúrális tőke pedig fontosabb lesz a kortyokban mint csupán a flow vagy a trendek.

Mielőtt aggódnátok, lesznek Gin központú ízórák is, hiszen a brit Slow mozgalomnál számos manufaktúra készít isteni Gin italokat, amiket érdemes néha megkóstolni és persze őrizni a receptúrákat. A japánokról nem is beszélve. Szóval tudatos, fenntartható, Slow fogyasztásra fel! Kövessetek minket itt a kulturális tartalmakért, az Instagram-on a kis Slow színesekért, az ízóra és kóstoló időpontok pedig a www.slowwebshop.hu oldalon lesznek foglalhatók. Izgalmas lesz…lassulj velünk, Magyarország! Let’s go Slow!

Alkohol és a világ…Jochen Hirschfeld