A Gundel Károly Díjátadó Gálaebédjén jártunk. Azon tűnődtem, hogyan és mivel lehetne a fotókon túl éreztetni azt a különleges miliőt, amit ezen a délutánon átéltünk. Több volt ez egy protkoll eseménynél, ahol még egy díjjal gazdagodik valaki, mondhatni örömünnep volt az értékteremtő és értékőrző gasztronómiai szereplők között. Ahogy szemléltem a Kistücsök vagy a Bori Mami étterem csapatát és a főiskolai tanulók első munkás lépéseiért járó szakmai tapsot, Márai Sándor gondolatai jutottak eszembe a műveltségről.

“A műveltséget nemcsak a könyvek mentik meg. A műveltségeket a köznapok apró reflexei mentik meg.”

A vészterhes időkben, a budapesti háborús bombák előzajában, értelmével Márai már a kiüresedő, tartalmát vesztett úri – polgári világot temette. Majd megkóstolta a budai étterem utolsó, véletlenül megmaradt olívabogyóinak egyikét.Az ízlelés Máraiban életre hívja azt a belső hangot, azt a szellemi ritmust, amely a polgári műveltségből emelkedik ki, amely tartást és nyitottságot, formát és tartalmat ad hordozójának.
Mindezt az olívabogyó íze és formája egyénien szimbolizálja. A műveltség nem csak és kizárólag lexikális vagy technikai tudás hanem reflexió a világra nap mint nap. Márai mindenekelőtt és mindenekfelett azzal szembesít minket, hogy szükségünk van egy felépített és tartalmas belső világra, mely nélkül nincs ízlés, nincs választás, nincs valós emberi autonómia… 

A Gundel Gálaebéden résztvevő étterem tulajdonosok és kollégáik nap mint nap ezért a reflexióért, ezért a tartalmas belső magyar világért küzdenek, dolgoznak.  S nem utolsó sorban átadják értékrendjüket és tudásukat a következő generációknak. Azt, hogy érdemes figyelni a világ tendeciáira, tanulni kell de a saját magyar ízvilágunkat kell mesterien tükrözni a tányéron.

Elhangzottak azok az értékek, amit a Slow Food is képvisel világszerte. Helyi alapanyagokból, világszínvonalú, a régióra jellemző ízeket, formákat, élményeket adni a betérő vendégnek legyen az külföldi vagy magyar. Mi ez ha nem a valódi, igaz félrebeszélés nélküli műveltség és értékőrzés! Pontosan ezért a 25 éve tartó, rendületlen műveltség- és értékőrzésért díjazták Csapody Balázst, a balatonszemesi Kistücsök Étterem tulajdonosát. Ennyi dolgos év után is elmondta:

“A hagyomány szeretete a jövő szeretetét is magában hordozza. Sok mindent elértünk de rengeteg munkánk van még!”.

Erősíteni kell a mezőgazdaságot, a helyi termelőket a kiváló alapanyag érdekében, a fiataloknak tudást és lehetőséget kell biztosítani. Örömet kell szerezni az embereknek. Mindez, minden púder és pátosz nélkül, ahogy ő jellemzi a “Kistücsök Élet”.

A gálaebéden a 170 éve született Dobos C. Józsefre emlékeztünk Kiss Imre (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója) részletgazdag, élvezetes előadásának segítségével. Dobos C. József nemcsak a Dobos tortáról nevezetes hanem az 1881.-ben írott korszakalkotó szakácskönyve okán is. Ezen Magyar-Francia receptkönyv alapján, az ebben szereplő ételeket modernizálva és újragondolva alkotta meg a menüsort a felkért séf-csapat. 2017-ben reflektálhatott a szakma az új köntösbe bújtatott Dobos receptekre. A szervezők híven tükrözték az élő hagyományőrzést.Slow-közösségünk nagy büszkeségére a Bori Mami étterem Gyöngyösről álmodta újra a hideg előételt: Siroki mangalica fermentált őszi zöldségekkel. Nagy Attila séf és csapata igazán kitett magáért. Gyönyörű, finom de vibráló színek, finom textúrák és harmonikus ízek jellemezték a természetesen helyi alapanyagokból készült ételkülönlegességet. Mindehhez a szintén környékbeli, Mátrai zenit 2017 Centurio Szőlőbirtok borát párosították, amire Ludányi Balázs méltán büszke lehet.

A mátrai borvidéket szintén nívósan képviselte Kovács Zita és Losonci Bálint borász. Az egri borvidék kiválóságát pedig Lőrincz György bikavére, az Áldás 2015 fémjelezte, amit a főételhez párosítottak: Posírozott fácánmell velős barna kenyérmorzsával, vörösboros boróka jus-sal.

Érdemes pár nevet kiemelni a szakmai vendégek közül, akik éltetik és fejlesztik a minőségi vendéglátást, legyen szó gasztrotörténetről, ételről vagy borról: Jakabffy László, Bíró Lajos, Fiáth Attila, Demeter Ervin, Kiss ImreBerkes Gyula

S végezetül arra visszatérve, hogy mennyire szól ez a gondolkodásmód a korszakokon, rendszereken, kihívásokon átívelő értékőrzésről és a magyar kultúráról azt egy kis színes Fábry Sándor – esszenciával érdemes szemléltetni. Mikor a gálaebéden meglátta Berkes Gyulát, Fábry művész úr csak annyit mondott: ” Berkes Gyula, egy igazi Úriember. A kádárizmus hibaszázaléka.”

Kimondhatjuk mind szakmailag, mind emberileg fontos esemény a Gundel-Díjátadó, motiváció a vendégeknek és a gasztronómiában dolgozóknak egyaránt. Őrizzük, fogyasszuk és fejlesszük a magyar műveltséget legyen szó az élet bármely területéről.