A karácsonyi készülődés idején az anyagi javak utáni szaladgálásnál sokkal fontosabb lenne a rohanó élet tempójának lassítása, az egymásra szánt idő. Az első alkalommal megrendezett Slow Advent erre kínált kíváló alkalmat, hogy meghitt hangulatban vásároljunk, prémium hazai termékeket együnk és készüljünk a Szentestére. 

 Karácsony előtt nagy gondot fordítunk az ajándékozásra és általában arra törekszik az ember, hogy minél gyorsabban letudja a megterhelő rohangálást a plázákban,vásárokon. Az advent a várakozásról, lelkünk fokozatos díszbe öltöztetéséről szól, hogy a nagy napon, Szenteste minden tökéletes legyen. Ezt az örök nyugtalanságot, versenyfutást, ami hajt minket megpróbáltuk a Slow mozgalom keretében kicsit átformálni, meghitté, családiassá tenni. A Slow Advent eseményen egy élő közösség mutatkozott be, akik termékeikben saját hitvallásukat közvetítik. Azt az értékteremtést- és őrzést, melyhez az arcukat adják mint márkajelzést. Ennél őszintébb és hitelesebb marketing nem igen van.

A négy magyarországi Slow Food convivium tagjai Egerből, Mátrából, Kiskunságból, Tokajból és Pest megyéből érkeztek a csodás hangulatú Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba. Slow Adventen részt vett Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki maga is ökofarmon gazdálkodik Kömlő környékén. Végigkóstolta a finomságokat, sok érdekes tanácsot, történetet adott és kapott a Slow közösség tagjaitól.

Ezek a termelők és mesteremberek tudnak örülni-adni, vendégül látni, igényesen megmutatni, amijük van. Kockás abrosszal, kékfestő mintás kárpitokkal dekorálnak, minden árus igyekszik valamivel a saját arcára formálni a standját, legfőképpen adalékanyagmentes, őszinte, tiszta termékeikkel és nyoma sincs a gusztustalan hatalmas etetővályúknak, nem kell olajfelhőkben fulladozni, a lökdösődő tömeg elől menekülni. Érdekesség volt, hogy a “nagy pesti Aszú koccintás” a világ minden táján ekkor zajlott, s Budapesten nálunk koccantak a poharak az értékes nedűvel.

Itt a termelők, a Slow mozgalmat képviselő gasztrobloggerek, borászatok és éttermek beavatták az érdeklődőket hagyományaikba, kis hétköznapi de annál fontosabb titkaikba. Az illatok, ízek, történetek olyan érzést adtak mintha otthon lenne az ember. Ettől valahogy itt tényleg nemcsak egy jelző az, hogy adventi és hogy Slow. Hanem a modern világunkban élő hagyomány finom, gondoskodó, értékes aurája. Galériánkban láthatjátok milyen is volt ez a meghitt Slow karácsonyi esemény.

Az esemény résztvevői:

– Slow-Bogrács gulyás: a Gyöngyösi Bori Mami étterem barbecue gulyás különlegessége
– Családi tárlatvezetés a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban
– Boldogállattartás-bemutató: a Graefl Kastély és Bio Majorság
– Első 50 regisztrálóval “nagy pesti Aszú-koccintás”
– Vrábel Kriszta a Dolce Vita blog gasztroguruja beavatott minket az egészséges, tudatos és persze finom ételek világába
– Kiss Olga – Rendek ökofarm Slow Food nemzetközi eredetvédelem alatt álló Presidium Mangalica finomságai
– Slow Art: Sárdi János, hagyományőrző kíváló Kékfestő Mester Nagynyárádról
– Robotka Gábor az Olimpia étterem sommelier-je karácsonyi borkóstolóval készül
– Bistro No Waste, eco-tudatos bisztró saját kenyérrel, gasztro-kencékkel, csokikkal
– Nagy Zsuzsa (Zsuzsa asszony) – sajtkészítő
– „Kecskés” Kriszta – sajtkészítő, emellett tojásos lepények, saláták stb.
– Varga Szabolcs – lekvárok, chili szószok, vega kencék
– Reketye Sörfőzde Craft Beer manufaktúra sörkóstoló
– Kisbíró Méhészet mézkülönlegességei Heves megyéből
– Gál Tibor Pincészet
– Demeter Csaba Borászat
– Almagyar Érseki Szőlőbirtok – Csutorás bor
– Slow Art: Kupihár János fazekas mester bemutatója Felsőtárkányból
– Bordás Attila termelői mézkülönlegességek Felsőtárkány
– Bodnár Kézműves lekvár és szörp különlegességek a mesés Noszvajról
– Fehér Imréné Kiskunságból: kézimunkák, karácsonyi díszek, szörpök,lekvárok
– Zrínyi Istvánné: Mézeskalácskészítő
– Slow Art: Kozma István Egerben élő Nagybányai kortárs festőművész

– Slow Art: Kontra Andrea kézműves játékkészítő

-Egészségtudatosság jegyében “Slow” Sport: Magyar Evezős Szövetség jóvoltából ki lehetett próbálni a vásár ideje alatt az ergométeres evezést

Kiállítók: Slow Food Eger-Mátra, Slow Food Centrál Budapest, Slow Food Kiskunság, Slow Food Tokaj termelői, tagjai